2015. dec. 02.

Több mint negyven alkotás érkezett be a Varázslatos Hargita címmel meghirdetett videopályázatra, amelyet a nyár végén hirdetett meg a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, melynek egyik alapító tagja Hargita Megye Tanácsa.

A videopályázat céljának Hargita megye egyedülálló szépségének, kulturális és természeti értékeinek bemutatását tűzték ki. Pályázni legkevesebb egy, legfeljebb öt perces kisfilmmel lehetett bemutatva a természeti szépségeket, műemlékeket, tájházakat, népi fürdőket, népi mesterségeket és hagyományokat, valamint különböző eseményeket, fesztiválokat.
A felhívásra, amelyet, az érdeklődésre való tekintettel, egy hónappal meg is hosszabbítottak számos profi és amatőr film érkezett be, amelyek megtekinthetők a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás honlapján, valamint YouTube-csatornáján. Voltak olyan videók is, amelyek szerzői jogot sértettek, ezért azokat a szervezők kizárták. A zsűri elsősorban azokat a pályamunkákat értékelte pozitívan, amelyek kimondottan erre a kiírásra készültek, a más pályázatra gyártott vagy a már kész stúdióanyagokat a zsűri lepontozta. A szervezők ennek ellenére örültek, hogy több, a megyében működő stúdió is felkarolta a pályázatot, és színvonalas anyagokkal gazdagította azt.
A harmadik helyezést Gábor Lajos: Székelyföld, én így szeretlek című egyedi technikával készített filmje nyerte el. A második díjat Koszta Attilának ítélték oda, aki a megye főbb gasztronómiai rendezvényeit mutatja be filmjében. Az első helyezést Szász M. Attila érdemelte ki, aki a nyári Hargitafürdőt mutatja be filmjében.
A zsűritagok: Ferencz Hunor, a Hargita Stúdió operatőre, Iochom Zsolt, a Székelyhon hírportál fotósa/videósa, Mezey Zsolt, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás igazgatója, valamint Oláh Hunor arculati szakember, Hargita Megye Tanácsának munkatársa.
A nyertesek pénzjutalomban részesülnek (1500, 1000, illetve 500 lej).
Köszönjük a részvételt, és gratulálunk a díjazottaknak!

Vissza