2016. már. 18.

Kezdetben számos problémával szembesültek turisztikai területen, ezek közül sokat sikerült megoldani, mert volt bizalom és bár jó úton haladnak, de még nincs minden megoldva – jelentette ki Borboly Csaba megyeelnök a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás csütörtökön, március 17-én tartott közgyűlésén.

Hozzátette  az utóbbi időben számos információs iroda jött létre a megyében, turisztikai pályázatok valósultak meg, de még mindig nincsenek tele a panziók, az éttermek, és ezen kell dolgozni. Példát kell venni Franciaországról, ahol egy megyén belül nem konkurálnak a települések, hanem összetartanak. Idejében kell neki fogni a rendezvények szervezéséhez, például a megyei farsangi ünnepségnek, hogy turisták is ellátogassanak a hagyományos ünnepségeinkre, állítsanak össze ajánlatokat például húsvétra, és népszerűsítsék azokat a sajtóban. Erős dolgaink vannak, amelyeket össze lehet kötni a vidékfejlesztéssel, amelyekre lehet alapozni – fogalmazott a megyeelnök. Bátorította a polgármestereket, hogy állítsanak össze minél több ajánlatcsomagot, hogy turistákat vonzzanak a vidékre, ezeknek a helyi panziókban a helyi termékeket kínálják, mert ezeket a lehetőségeket kihasználva akár olyan problémákat is meg tudnak oldani, amikre korábban nem volt keret.

Első alkalommal jelent meg Hargita megye Berlinben egy szakmai vásáron, erről a látogatásról, az ott szerzett tapasztalatokról számolt be Pál Zoltán, az Erdélyi Magyar Idegenvezetők Egyesületének elnöke a gyűlésen. A berlini a legnagyobb nemzetközi vásár a világon, hat napon át többemeletes csarnokban népszerűsítik településeik jellegzetességeit a képviselők, üzletkötések zajlanak, kapcsolatok jönnek létre. Hargita megye Románia standon belül kapott egy pultot, ahol fogalmazott Pál Zoltán egy kis terület állt a rendelkezésükre, ezért megfontoltan kellett összeállítani, hogy mi kerül a pultra, mit emelnek ki a megye jellegzetességei közül, hogy mivel lehet odavonzani a vásár résztvevőit, akiket csupán egy perc alatt kellett meggyőzni arról, hogy érdemes megyénkbe látogatni. A vásáron való részvétel után azt a következtetést vonta le, hogy sokan érdeklődnek az új iránt, ezért érdemes jelentkezni és részt venni ezeken a turisztikai kiállításokon.

A közgyűlés további pontjaként Mezey Zsolt beszámolt a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás 2015-ös évi tevékenységéről, valamint a jelen lévő polgármesterekkel ismertette az idei tevékenységi tervet is.  Mezey Zsolt a társulás tavalyi évét a spórlás, az ésszel való pénzköltés éveként jellemezte. Beszámolójából kiderült: a társulat tavaly többek között katalógusok készítésével, ezek kiállításokon való népszerűsítésével foglalkozott, létrehozták a http://visitinharghita.ro/ honlapot, és folyamatosan bővítik, eddig 12 ezer látogatója volt, és ha majd mindenik település feltölti a programjait, ajánlatait a honlapra, akkor akár egy csomóponttá is fejlődhet. Valamint kezdeményezték egy okostelefonos applikáció létrehozását, már kértek is árajánlatokat, és idén is folytatják a tevékenységet. Továbbá népszerűsítő film Hargita megyéről, Székelyföld-térkép készítése, megyei turinfó iroda létrehozása is szerepel a 2016-os évi tervek között.

A közgyűlésen Molnár Sándor beszámolót tartott a Mária útról, a szakasz 550 kilométeres része Hargita megyén halad át. Részletezte az idei évre szóló terveiket is, amelyek között újként szerepel utcaképek készítése, úgynevezett google street view egy többmilliós gép segítségével, amely néhány hónap múlva érkezik az országba.

A gyűlésen részt vett Korodi Attila parlamenti képviselő is, aki arra hívta fel a jelen lévő polgármesterek figyelmét, hogy a szolgáltatások, jellegzetességek népszerűsítésében törekedjenek arra, hogy az érdeklődő integráltan kapja meg az ajánlatot, és működjenek együtt a szomszéd településekkel, az ottani lehetőségek kipróbálására is bátorítsák a turistákat. Hozzatette, a városban kialakult politikai helyzet ellenére sem szabad abbahagyni az ilyen tevékenységeket, és bátorította, hogy segítségért forduljanak akár hozza is.

Vissza