Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás

ADI Hargita

Living the 20s – Élő könyvtár Klárikával

A Living the 20s Erasmus+ projektünk keretében november 29-én szerveztük meg a második workshopunkat a Kájoni János Megyei Könyvtárban, Csíkszeredában. Az esemény célja az volt, hogy az idős és fiatal korosztály tagjai találkozzanak, megosszanak egymással érdekes történeteket, beszélgessenek.

Köszönjük Szakáli Máriának, Tőke Magdolnának és Kelemen Rozáliának, hogy eljöttek és elmesélték a gyerekkori történeteiket a kisiskolásoknak. Hálásak vagyunk Kántor Zsuzsi tanítónőnek is, hogy elhozta az osztályát az eseményre.

Az élő könyvtár módszer lényege, hogy a mesélők vállalják, hogy átadják önmagukat és történetüket mindenkinek, aki nyitott és érdeklődő. Egy Élő Könyvtár rendezvény úgy működik, mint egy rendes könyvtár – az olvasók kikölcsönöznek egy "könyvet" egy rövid időre. Miután elolvasták, visszahozzák, és ha kedvük van, kikölcsönöznek egy másikat. Itt viszont a könyvek emberek, és nem csak beszélnek, de beszélgetnek, válaszolnak is olvasók kérdéseire, sőt, a ők is tehetnek fel kérdéseket, és akár maguk is tanulhatnak. (Forrás: sokszinusegoktatas.hu)

 A projekt célja tanulási szinergiák létrehozása az idős és a fiatal generáció tagjai között, a projektben résztvevő partnerek településein. Egy fiktív szereplő narratív szálát követve olyan multikulturális és generációk közötti műhelymunkák szervezésére kerül sor a projekt keretében, amelyek segítségével fiatalok és idősek egyaránt erősíthetik a multikulturalizmust, ezzel elősegítve a kölcsönös tiszteletet.

A projekt koordinátora a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás. Partnerek: Ayuntamiento de Purchena és APDI Group (Spanyolország).

 További részletek a projektről: l20s.com

 A két időutazó barátnő, Klárika és Clarita történeteit itt követhetitek nyomon: livingthe20s.blog

 A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.

Projektazonosító: 2021-1-RO01-KA210-ADU000034093